ARCHÍVUM
A Magyarok Világszövetsége első két éve

 

 

BEVEZETŐ

Amikor azt mondjuk, Magyarok Világszövetsége, kérdezni kell: melyik?

Ezen a néven három szervezet működött egy évszázadon belül, időben egymást követően.

Bár a második is, a harmadik is az első folytatásának tekinti, hirdeti magát, valójában céljaikban, tevékenységükben teljesen eltérnek attól és egymástól is.

Az első esetében a cél az Amerikába többségében még a történelmi Magyarország területéről kivándorolt magyarok nemzeti, vallási identitásának megtartása, hazatérésük elősegítése volt.

A másodiknak fő célja volt az emigráció sikeres működésének leszerelése. Ennek elérésére nívós, mélynyomásos, képes folyóiratot küldtek szét a nyugati országokba válogatás nélkül mindazoknak, akiknek a címét megszerezték. Ezt a célt szolgálta az Anyanyelvi konferenciák megrendezése is. Szorgalmazták a hazalátogatást, sugalmazták a szocializmus sikerét, kápráztatták az ország függetlenségét. Hirdették a szocialista hazafiságot, visszatérő kifejezésként használták – hűség a hazához, a Magyar Népköztársasághoz. Óriási összeget költöttek erre a propagandára.

A Magyarok Világszövetsége is – mint annyi más pártállami intézmény – igyekezett fennmaradni 1989-ben. Privatizálását társadalmi egyesületként határozták meg. Mint ilyen, magyarországi legitimitással, Magyarországon működő társadalmi szervezet, amelynek célját, feladatát, működési rendjét az egyesület legfelsőbb fóruma, a küldöttközgyűlés határozza meg. Teljesen független állami intézményektől, politikai szervektől.

Ez azt jelzi, hogy az állam egy fontos feladatrészt átenged a közösség feladatába úgy, hogy annak ellenőrzése is tiltott számára. Így vált lehetetlenné az amúgyis csak retorikai antalli mondás a 15 millió magyarról szóló gondoskodás. A kormány részéről nyújtott támogatás sem volt arányban a feladattal.

Hatalmas szervezeti hálózatot, sok alkalmazottat igénylő feladat vállalásáról szóltak magasztos szónoklatok a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagjai részéről kongresszusi fényes rendezvényeken, amelyek mögött semmi tartalom nem volt.

Valakik kitalálták a Világszövetség részére, vagy kebelében, hogy ezentúl ne csak a nyugatra vándorolt magyarokkal foglalkozzon, hanem az egész 15 milliós magyarsággal, ami egy területfüggetlen világszervezet lesz, meghaladva a magyar állam területhez kötött joghatóságát.

A közeg, amiben ez a világraszóló magyar nemzeti összefogás révén megvalósuló aktív feladatokra készülő szervezet megfogalmazódott, egy nemzeti kormányzás létrehozásához is alkalmatlan volt. Nem volt rá esély, hogy az US–USSR világrend 1989-es megrendüléséből független országként kerüljön ki Magyarország. Abban az évben, amikor a szovjet állam összeomlott, Magyarország már jó évtizede közös nagyhatalmi kezelésben volt, a változás levezetésére készen álltak a pártállamban megszervezett szabaddemokrata rendszerátalakító „ellenzéki” csoportok. Az Antall-kormány sem lehetett más, mint atlantista. A baj, hogy őszintén az is volt.

Tehát a közeg, más szóval a magyar politikai elit érdektelen volt egy világszervezet iránt, mindössze tudomásul vette, hogy az MVSZ társadalmi egyesületté privatizálta magát. A kormány ennek megfelelően anyagi támogatást adott, de elmulasztotta meghatározni, milyen feladatok teljesítését várja el annak ellenében.

A Világszövetség is elmulasztotta célja, tevékenysége pontos meghatározását. A nagy nemzetmentő szólamok hírére özönlöttek hozzá az igények, hiszen mindenkinek szüksége volt akkor valamilyen segítségre, főleg a határon túlról. Ez mindvégig a viták, egyenetlenségek okozója volt, mert a szervezet teljesíthetetlen feladatokkal küszködött.

A nemzeti emigráció kifejezte szándékát, hogy felajánlja szolgálatait az összmagyarság számára. Egy ideig reménykedett a Magyarok Világszövetsége alkalmassá tételében. Az itt ismertetett két év eseményei során világossá vált, hogy a szervezet egy teljesíthetetlen koncepció miatt örökös belső küzdelemben él. Az egész világ magyarságának képviselete, csak azért, mert nevében ezt fejezi ki, lehetetlen helyzetbe hozta a szervezetet. Bonyolította a tehetetlenséget az a rendszer is, ami szerint a világszövetség napi működését az elnökség látja el, a főtitkár csak annak utasításait hajtja végre. A hatalmi harc így állandósult.

Az 1992 augusztusi kongresszuson kormányzati és világszövetségi vezetőkkel az élen nagy eredményként ünnepelték meg azt az elképzelést, amiben hittek, amire várakozott a magyar közönség.

Ugyanakkor a kongresszus keretében megtartott küldöttgyűlésen véglegessé vált a nyugati emigráció szándékainak mellőzése a Magyarok Világszövetségében.

Az elnökség ülésein visszatérően megfogalmazták a szervezet céljaként, hogy az a világmagyarság legnagyobb civil szervezete legyen, amely összefogja és képviseli az egész magyar nemzetet, mi több, annak nemzetközi fórumokon is védelmezője legyen. Nem érzékelték a szervezeti keret és a nagy feladat közötti aránytalanságot.

A nagyképűség eme nagy vállalkozását, a világ magyarságának megjelenítését és képviseletét ellátó Magyarok Világszövetségét nagy lelkesedéssel fogadta a nemzeti kibontakozásra vágyakozó, csodaváró magyar közönség. Jó példa Alexa Károly megszólalása a Magyar Nemzet 2000. május 13-i számában – abból idézünk egy kis részt:

„A Magyarok Világszövetsége elmulasztotta meghatározni önmagát, elmulasztotta azt, hogy megteremtse legitimitását, tehát azt, hogy elfogadtassa szerepét, egy olyan szerepet, amelyet a legjobban működő, parlamentárisan felügyelt államvezetés sem nélkülözhet. A világszövetségnek nem kell például a külpolitikát irányítania, de folyamatosan véleményeznie kell a nemzeti külpolitikai doktrínát és annak érvényesítését. Nem kell intézményes szerepet vállalnia – mondjuk – a külgazdaságban vagy akár az országkép alakításában, de az erre hivatott költségvetési szervek számára megkerülhetetlen kellene legyen a világszervezet felhalmozott tapasztalata, szakismerete, morális tekintélye miatt. Nem kell a tanügyet vezényelnie, de abba lehessen és legyen beleszólása, hogy a magyar gyerek hogyan készüljön föl a jövőre. ... Az MVSZ-nek nincs közéleti szerepe, mert nincs se erkölcsi súlya, se politikai jelentősége. Egy 200–300 millió forinttal gazdálkodó szervezet, amelynek létéről az utóbbi években csak személyes és személyeskedő botrányai révén értesülhet a magyar polgár, aki – s ez a döbbenetesebb – azt sem tudja, hogy tagja-e ennek az összmagyarság ügyeit képviselő társaságnak?, intézménynek?, szervezetnek? Vagy nem.”

Bizony, jó lenne olyan szervezet, amely egyaránt jelen van a magyar nemzetpolitikai térben, felismeri a történelmi esélyeket, tájékozott a nemzetközi politikai szervezetek világában, és azoknál lobby képességekkel jelen van. Szervezet, amit nem lehet a közgyűlés hangulatának uralásával, egyéni ízlés szerinti célokra átalakítani, egyébként teljesen szabályosan, törvényes lehetőségek között.

Csapó Endre, 2017. február

 

A Magyar Élet folyóiratban tizenhat folytatásban megjelent cikk egy dokumentumban elérhető ide kattintva.