ARCHÍVUM

Összes találat: 82


A találatok közötti lapozáshoz használja a jobbra és balra nyilakat
1956-os témájú magyar sajtóválogatás

.

A Püski Sándor irathagyatékában található ’56-os sajtóválogatás első egységét a magyarországi, illetve magyar nyelvű hírek, újságok gyűjteménye alkotja.

 

1. Irodalmi Újság

 

A lap 1950 novemberében indult – szovjet mintára – a Magyar Írószövetség lapjaként, a korábban a szovjet hadsereg őrnagyaként tevékenykedő Illés Béla főszerkesztő vezetésével. 1953-tól egyre több önkritikus írás jelent meg, elsősorban a Nagy Imre-vonal képviselőitől. A „visszarendeződés” idején sikertelenül próbálták visszanyomni a szellemet a palackba, 1955 márciusában Molnár Miklóst, szeptemberben pedig a helyére kinevezett Hámos Györgyöt távolították el a felelős szerkesztői székből, ám a hang Enczi Endre idején sem vált dogmatikussá. A lap utolsó, legendás magyarországi száma 1956. november 2-án jelent meg. 1957. március 15-én indult újra az emigrációban, először Bécsben, majd Londonban, Faludy György szerkesztésében, amerikai szervezetek támogatásával. 1962-től a lapot Méray Tibor „vitte tovább”, az Párizsba költözött, ahol egészen a rendszerváltásig megjelent.

 

1955. szeptember 10. (6. évfolyam, 37. szám, Budapest)

 

A szám különlegessége, hogy 1956 őszéig ez az utolsó előtti, amelyen Hámos György neve van feltűntetve, mint felelős szerkesztő. Az egy héttel későbbi kiadványt Benjámin László és Kónya Lajos közleménye miatt elkoboztatták, Hámost pedig a szerkesztőbizottságba „száműzték”. (Talán ezen körülmények miatt is kerülhetett a hagyaték e részébe.) E számban egyszerre van jelen a „szocialista realizmus” korszakra jellemző hangja mellett egyes cikkekben a dogmatikus szövegektől mentessé vált stílus. Kiemelendő Háy Gyula írása (Szabadság és felelősség, 3.), amely azt nehezményezi, hogy a „szocialista realizmus” képviselőinek egyénisége sokkal inkább háttérbe szorul, mint az azt fenntartással kezelőké, előbbiek szabadsága ezáltal sokkal kisebb. Ezért ezt az irodalmi irányzatot is meg kell szabadítani a bürokratizmusoktól. (Háy Gyula egy évvel későbbi, immár sokkal nyíltabb hangú, Miért nem szeretem? című, legendássá váló szatírája a „főhősben”, Kucsera elvtársban szintén a kommunista bürokrata alakját tette nevetségessé.)

 

1956. október 23. (Különkiadás, Budapest)

 

Az október 23-ai különkiadás inkább röplap. Felelős szerkesztőként ismét a lap élére szeptemberben visszakerülő Hámos György neve szerepel az impresszumban. Az egy oldal két közleménye a Magyar Írók Szövetsége kiáltványa és a Lengyel Írók Szövetségéhez írt, szolidaritást kifejező nyilatkozata.

 

1956. november 2. (7. évfolyam, 43. szám, Budapest)

 

Az Irodalmi Újság legendássá vált, egyben Magyarországon megjelent utolsó száma, 1956. november 2-án. A lapban a pártellenzék mellett olyan, a Rákosi-korszakban ritkán szereplő szerzők is megjelentek, mint Németh László vagy Szabó Lőrinc. (Írásukban mindketten – miközben csodálatosnak nevezték a forradalmat és az elkezdődött változásokat – figyelmeztettek a mérlegelés fontosságára. Míg Németh a Horthy-korszak megítélése kapcsán – felidézve 1943-as, második szárszói beszédét –: „…figyelmeztettem őket, ne higgyék el, hogy ez a két magyar évtized, az azóta annyit emlegetett Horthy-korszak nemzeti szempontból olyan meddő és gyatra volt, mint a rendszer, amely nevét adta” (Emelkedő nemzet, 1.), addig Szabó Lőrinc az elmúlt évtizedek kapcsán óvott az egységes és mindenre kiterjedő elítéléstől („Nem minden rossz, amit az elmúlt szerencsétlen tizenkét év akart. Nem csírájában minden –, ezt ne felejtsük. De még százszorta, még ezerszerte kevésbé felejtsük a rosszat, amit csinált és amit tervezett.”, Ima a jövőért, 3.) A lapban jelent meg először nyomtatásban Illyés Gyula még 1950-ben írt Egy mondat a zsarnokságról c. verse. A szerzők egyként üdvözölték a forradalmat, amelyet többen a magyar történelem legnagyobb, győztes szabadságharcaként, a magyarságtudat újra felelevenítőjeként ünnepeltek.

 

1959. január 1. (10. évfolyam, 1. szám, London)

 

Az 1957 márciusában Bécsben, majd májustól Londonban megjelenő Irodalmi Újság 1959-es első száma, Faludy György szerkesztésében. Bár kezdetben széles gondolkodói kört próbált megszólítani, ebben az időben már a volt kommunista vagy baloldali szerzők közleményei nyertek teret (Pálóczi Horváth, Faludy, Fejtő Ferenc, Ignotus Pál), ám szépirodalmi írással az inkább polgári szerzők (Határ Győző, Cs. Szabó László) is jelentkeztek. A népi gondolkodói kör ekkor inkább az Új Látóhatárban képviseltette magát. Több cikk foglalkozott a magyar ügy napirenden tartásával. Ignotus – aki ekkor a Magyar Írók Szövetsége Külföldön szervezet elnöke – írása (Történelem és jövő, 5.) egy korábbi vezércikkére érkezett válaszokra reagál, amely kapcsán gyakran előkerülő emigráns vitatémák (pl. az 1945 utáni koalíciós időszak megítélése) elevenedtek fel.

 

2. Szabad Ifjúság

 

A Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DISZ), a Magyar Dolgozók Pártja ifjúsági szervezetének hetilapja. Október 27-én és 29-én még ugyanígy, 30-án azonban már mint „a forradalmi magyar ifjúság” lapja jelent meg, benne többek között Tardos Tibor Nagy Imrét ösztökélő írásával. November 1-jétől Magyar Ifjúság néven jelent meg, ekkor már mint „az Ifjúmunkások Forradalmi Tanácsának lapja”. A Kádár-rendszer alatt megtartotta nevét, és a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) orgánuma lett.

 

1956. október 23.

 

A lap különszáma – megjelent egyébként ezen a napon egy másik, szokásos felépítésű kiadvány is, nyolc oldalon – inkább röpirat: mindössze két oldal, a címlapot, illetve annak hátoldalán a délutáni tüntetés kívánatos és használandó jelszavait foglalja magába. Az írások – a DISZ Központi Vezetőségének állásfoglalása, a Petőfi Kör tizenkét pontja vagy éppen az egyetemisták programja – nem léptek túl a kommunista pártellenzék korabeli követelésein, az egyetemisták nyilatkozata egy pontjának kivételével, amelyben azt kérték, hogy „Foglalkozzék a kormány az összes külföldi államban élő magyarok helyzetével”. A címlap alján felhívták az olvasók figyelmét arra is, hogy este 8 órakor a rádió Gerő Ernő beszédét közvetíti.

 

3. Népszava

 

A Szociáldemokrata Párt tradicionális országos napilapja a baloldali pártok fúziója után a szakszervezetek közlönyeként jelent meg. 1956 nyarától a lapot újra az a Horváth Zoltán szerkesztette, aki 1948-ban támogatta a pártegyesítést, ám akit „jutalmul” 1949-ben elítéltek. A Népszava október 25-én és 26-án röpirat-jellegű számmal jelent meg, amely főleg a követeléseket tartalmazta – jelszó formában. Október 30-án még „a magyar szakszervezetek központi lapja”-ként, 31-én viszont már a „Magyar Szabad Szakszervezetek lapjaként” jelent meg. A forradalom eredményeként újjászerveződött a szociáldemokrata párt, amely november elsejétől átvette az újságot, a főszerkesztő a párt vezetője, Kéthly Anna, felelős szerkesztője Révész Mihály lett. (Kéthly Anna Szociáldemokraták vagyunk!, Kelemen Gyula, a párt főtitkára Feltámadtunk, újra élünk című vezércikkben adta hírül a párt újjáalakítását.) A „Szociáldemokrata Párt központi lapja” november elsején – megszakítva a folytonosságot a pártfúzió óta eltelt időszakkal – „77. évfolyam 1. számként” jelent meg.

 

1956. október 30. (84. évfolyam, 256. szám, Budapest)

 

A lapban – irányultságánál és funkciójánál fogva is – különös hangsúlyt kaptak az alakuló munkástanácsokat üdvözlő írások (Az Egyesült Izzó munkástanácsa eltávolította igazgatóját és leváltja alkalmatlan vezetőit; Alakulnak a munkástanácsok, indul a termelő munka, 3.), emellett megjelent a SZOT iránymutatása az új szervezetek megalakításával kapcsolatosan (A munkástanácsok megalakítása, működése és feladata, 4.). Egyéb szervezetek közleményei közül a Magyar Rádió munkatársainak (Igazsághoz hű tájékoztatást a magyar rádióban, 2.), az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezetőinek (Egyetemi autonómiát!, 4.) és a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának felhívását (A Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának felhívása az ország lakosságához, 6.) közölte a lap.

 

1956. október 31. (84. évfolyam, 257. szám, Budapest)

 

Horváth Zoltán vezércikke (Új szakszervezeti egység felé, 1.) önkritikus hangon szólt a pártegyesítés és azután történtek kapcsán, amelyekről leszögezte, „E sorok írója is (a maga szerepének arányában) felelős mindazért, ami ezen a téren történt (s ezt a felelősséget az sem csökkenti, hogy most aktív és olykor kezdeményező részt is vállalt a jóvátételben)”. E lapszámban szinte egész oldalt kapott a sport kérdése: a magyar olimpikonok Melbourne-be indulásának hírül adása (Elutaztak olimpikonjaink Melbourne-be, 6.) mellett helyet kap többek között az olimpiai csapat sportolóinak tiltakozása Szepesi György október 23-án, többek között az ő nevükben is elmondott szavai miatt (Tiltakozunk!, 6.).

 

4. Népakarat

 

A Népakarat november 1-jétől – amikortól a Népszava újra a szociáldemokraták fórumává vált – vette át a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége lapjának szerepét, főleg korábbi népszavás újságírók által írtan, szerkesztetten (a fentebb idézett és említett Horváth Zoltán is jelentkezett írással). Az impresszumban azt olvashatjuk: „Szerkeszti a Népakarat forradalmi bizottsága”. A szabadságharc vérbe fojtása után – immár persze a Kádár-rendszert támogató lapként – másodiknak indították el a pártlap Népszabadság után, november 18-ától jelent meg. A szakszervezeti lap csak 1958-ban vette vissza a Népszava nevet.

 

1956. november 3. (1. évfolyam, 3. szám, Budapest)

 

A lapban – a korábbi Népszavához hasonlóan – természetesen döntő helyet foglaltak el a szakszervezettel kapcsolatos témák. Így interjú olvasható Vas-Witteg Miklóssal, a Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége ideiglenes intézőbizottságának elnökével (A szó igaz értelmében független magyar szabad szakszervezeteket, 1.), közölték az Országos Nemzeti Bizottság állásfoglalását a munka azonnali felvételéről (A legfontosabb feladat: azonnal felvenni a munkát!, 3.), ugyanezt kérte egy véleménycikk (Munka nélkül?, 3.), de beszámoltak Kéthly Anna bécsi tárgyalásairól is (Megbízunk Nagy Imrében, 4.). Arról, hogy a lap nem csupán a szakszervezetek és a szociáldemokraták közlönye kívánt lenni – valamint a nemzeti összefogás akkori légköréről is – árulkodik, hogy érezhetően pozitív tudósítást közöltek a kiszabadult Mindszenty József hercegprímás külföldi újságírók előtt elmondott szavairól (Bízom Magyarország jövőjében, 3.), de meleg hangon köszöntötték a Parasztpárt lapjaként megjelent Új Magyarországot is (Köszöntjük az Új Magyarországot, 4.). Fontos kiemelni a bő sajtószemlét („A Szovjetunió elvileg köteles elismerni a magyarországi fejleményeket”, 5.), valamint a sportrovatot, amelyből többek között megtudhatjuk azt is, hogy az olimpián nem induló, ám végül kiutazó Iharos Sándor atléta a Népakaratot tervezte tudósítani a játékokról (Szájról szájra, 6. o.).

 

5. Szabad Szó

 

A Nemzeti Parasztpárt (1956-ban Petőfi Párt) központi lapja. Évszámozásában követte Horthy-korszakban megjelent elődjét: az október 31-ei számot a „XXIV. évfolyam 1. száma”-ként jelentették meg. A főszerkesztő – ahogy 1938 és 1944 között, úgy most is – Szabó Pál lett.

1956. november 1. (24. évfolyam, 1. szám, Budapest)

A lap egyetlen, szabadságharc alatt megjelent, október 31-ei számának csupán a fénymásolt címlapja található meg a hagyatékban. (A lap maga két oldalon jelent meg, a címlapon induló, de csak a 2. oldalon végződő Levél haza c. írás szerzője Berecz József). A főszerkesztő Szabó Pál vezércikke mellett figyelemre méltó lehet Erdei Ferenc nyilatkozata, amelyben bejelentette méltatlankodó egykori parasztpárti tagtársainak, hogy nem áll szándékában „bármilyen módon is (…) befolyásolni a Nemzeti Parasztpárt újjászervezését”.

 

6. Új Magyarország

 

A Petőfi Párt újonnan alakult lapja, amely napilapként működött, Féja Géza szerkesztésében, Jócsik Lajos felelős szerkesztésével. Két számot élt meg.

 

1956. november 2. (1. évfolyam, 1. szám, Budapest)

 

Németh László három nagyszabású 1956-os írása közül az egyik az Új Magyarország első számának programadó vezércikkeként jelent meg (Pártok és egység, 1.), amelyben egyfajta „közös alapelveken álló többpártrendszer” államformáját ajánlotta az újonnan alakult pártok figyelmébe. (Ez által próbálva kiküszöbölve a sokak által látott veszélyt, hogy a forradalom példás egysége pártviszályokba csaphat át.) A lap természetesen hírt adott a Nemzeti Parasztpárt újjáalakuló gyűléséről („A Nemzeti Parasztpárt ideológiája Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Ady Endre és Móricz Zsigmond könyveiben található meg”, 2.), közölte a megválasztott elnök, Farkas Ferenc nyilatkozatát (Szilárdítsuk meg a forradalom vívmányait, 3.) és Féja Géza a Békés megyei rádióban elhangzott beszédét (A Duna völgyében csoda történt, 3.). Helyet kapott a lapban Tamási Áron jegyzete (Tiszta beszéd, 3.), amelyben megindokolta, hogy miért vállalt szerepet a Petőfi Párt szellemi irányító testületében. A lapban nyilatkozott a szellemi irányító testület titkára, Püski Sándor is (Dr. Püski Sándor nyilatkozata a Petőfi Párt /Nemzeti Parasztpárt/ Irányító Testülete szerepéről, 3. o.).

 

1956. november 3. (1. évfolyam, 2. szám, Budapest)

 

A főszerkesztő Féja Géza vezércikke szerint miután a forradalom új nemzetet teremtett, egy új nemzeteszme megteremtésére is szükség van, amelynek azt kell jelentenie, hogy „életünk minden vonatkozásában állandóan a magyarság egészét vesszük figyelembe” (Új nemzeteszme, 1.). Érdekes összeállítást közölt a lap a régi, rákosista vezetés által kinevezett nagykövetek és követek működéséről és távozási irányairól (Hová menekülnek a Rákosi-Gerő-klikk diplomatái, 2.). A megkérdezett értelmiségiek támogatják Farkas Ferenc nyilatkozatának egy Kodály Zoltán vezette Nemzeti Főtanács létrehozására vonatkozó részét (Az értelmiség képviselői helyeslik és sürgetik a Nemzeti Főtanács megalakítását, 3.). Tamási Áron rovatában a Parasztszövetség mint egységteremtő erő feladatát határozza meg (Tiszta beszéd, 3.). Az Országos Széchényi Könyvtár fontos és a másnap történtek miatt megvalósíthatatlannak bizonyult kérését is közli a lap, amelyben a könyvtár a forradalom dokumentumainak összegyűjtésére buzdított, megnyugtatva mindenkit, hogy a forradalom végleges győzelméig a beküldött anyagokat bizalmasként kezelik (Gyűjtsük össze a forradalom dokumentumait!, 3. o.).

 

7. Népszabadság

 

A Magyar Dolgozók Pártja utódjaként létrejött Magyar Szocialista Munkáspárt lapja, ekként a Szabad Nép utódja. A pártvezetés jól tudta, hogy a régi nevén nem lett volna szerencsés újra lapot megjelentetni – megjegyzendő, hogy a lap nem is vállalta a Szabad Nép-es éveket, I. évfolyam, 1. számként jelent meg. A lap nevét állítólag Pándy Pál javasolta. A felelős szerkesztő – egy szám erejéig – Haraszti Sándor lett, november 3-án már nevesített szerkesztő nélkül jelent meg az impresszum. A Népszabadság mint a párt orgánuma az első napilap volt, ami a második szovjet intervenció után újra megjelenhetett, november 8-tól.

 

1956. november 2. (I. évfolyam, 1. szám, Budapest)

 

A lap első száma főhelyen közli Kádár János pártfőtitkár beszédét (Pártunk védi nemzeti becsületünket, a demokrácia és a szocializmus ügyét, 1.), valamint Nagy Imre miniszterelnök rádiószózatát, amelyben bejelentette Magyarország semlegességét (Nagy Imre rádióbeszéde, 1.), de a lap beszámol több párt megalakulásáról és Mindszenty hercegprímás nyilatkozatáról (A hercegprímás nyilatkozata a sajtó és a rádió munkatársainak, 3. o.) is.

 

8. Magyar Szabadság

 

Korábbi pártellenzéki újságírók által alapított lap, amely a szabadságharc alatt háromszor jelent meg, először október 30-án. Bár a lapot a Nagy Imre-vonal hívei szerkesztették, bírálatot is megengedtek az általuk helyenként tétovának ítélt kormányzással szemben. Az első számban például Lőcsei Pál Nyílt levél Nagy Imréhez c. írásának fő üzenete a miniszterelnökhöz: „lépni kell”. A „független, demokratikus napilap” főszerkesztője – a második számtól – Ifj. Veres Péter lett.

 

1956. november 1. (I. évfolyam, 2. szám, Budapest)

 

A lap vezércikke – amelyet a monogramból valószínűsíthetően Kende Péter írt – határozott állásfoglalás Magyarország Varsói Szerződésből való kilépése mellett (A független Magyarország legyen semleges!, 1.). Tudósítás jelent meg Mindszenty bíboros kiszabadításáról (Mindszenty József hercegprímás kiszabadításának hiteles története, 1.), beszámoltak a forradalom mártírjai emlékének méltó megőrzéséről (A magyar szobrászok javaslata a forradalmi harcokban elesett hősök emlékének megörökítésére, 1.). Lóránt György írása úgy fogalmazott: bár a koalíciós kormány alakítása a jó irányba tett lépés, az mégsem elég: nem lehet egyszerűen 1945 és 1947 közé visszatérni, hiszen a társadalom azóta komolyan megváltozott, a forradalmi erők képviselete a kormányban elengedhetetlen (A forradalmi erők és a kormány, 2.).

 

9. Rendületlenül

 

A Rendületlenül inkább röplap, mint újság: egy száma jelent meg, impresszum nélkül, október 26-án. Szerkesztője Püski Sándor volt.

 

1956. október 26.

 

A kiadvány népi szellemiségét a négy szerző személye is biztosította: Sinka István és Jankovich Ferenc verse (utóbbi Forradalom c. versét a másnapi Irodalmi Újságba szánta, amely azonban végül csak egy héttel később jelent meg), Tamási Áron Magyar fohásza (később az Irodalmi Újságban is megjelent), valamint a hátlapon Ignácz Rózsa elbeszélése (Igazat játszottak…, 2.). Sinka versén – amely Üdv néked, Ifjúság címmel híresült el, az Igazság c. lap november 1-jei számában már ekként jelent meg – jól látható négy javítás, amely közül három a végső, későbbi kötetekben – és az Igazságban is – megjelent változatban benne maradt. (A kivétel: „mint angyal, mikor a harsonáját fújja?”).

 

10. Hazánk

 

Az új győri napilap, amelynek felelős kiadója Szigethy Attila, a Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke volt, tragikus módon először november 4-én jelent meg. Második száma a szovjet bevonulás miatt csak november 10-én láthatott napvilágot. A lap a Szigethy Attila mögé tömörült, forradalom mellett kiálló – és a megszállás ellen más eszközzel harcoló – szerzők fórumává vált. Szerkesztője Simon Lajos volt, a felelős kiadó végig Szigethy maradt. A lap utolsó száma december 6-án jelenhetett meg, Szigethyék ezután hiába próbálták kijárni befolyásos pártvezetőknél az újbóli megjelenést, a lapot december 10-én a Kádár-kormány betiltotta. Megszűnése egyben a szabadságharc teljes megyei bukásának kezdetét is jelentette.

 

1956. december 2. (1. évfolyam, 21. szám, Győr)

 

A lap vezércikke és kétségtelenül legfontosabb dokumentuma Németh László harmadik nagy jelentőségű, a szabadságharc alatt nyilvánosságot látott írása (Nemzet és író, 1.), amely eredetileg az Igazság c. forradalmi lap november 3-ai számában jelent meg. A költők szerepének előző századhoz képesti megváltozását elemezve az írás arra jutott, hogy ezúttal nem a nemzetnek kell az írókat, hanem az íróknak kell a nemzetet követni. A lap tudósított a munkástanácsok és a falvak küldötteinek találkozójáról (A munkás-parasztegység megteremtését sürgették a munkástanácsok és a falvak küldötteinek találkozóján, 2.), valamint abban a kérdésben is állást foglalt, hogy hogyan kell eljárni azokkal a korábbi ÁVH-sokkal, akik most a régi, üzemi beosztásukba akarnak visszatérni (Mindenkinek joga van a munkához, 3.).

 

11. Független Magyarország

 

Az ausztráliai emigráns lap a Dél Keresztje utódaként indult el 1957 januárjában. Havonta kétszer, majd havonta, végül negyedévenként jelent meg Sydneyben, később Melbourne-ben. Szerkesztője és kiadója Nagy Kázmér volt. Az ausztráliai főmunkatárs Dettre András, az európai pedig Jászay Antal volt. Utolsó száma 1967 végén jelent meg, majd egy évig még az FM Press néven, más formában látott napvilágot.

 

1958. november 15. (2 /8/. évfolyam, 22. szám, Sydney)

 

A lap 1958 novemberi számának vezércikkét a két világháború között a „harmadik út” gondolatának atyja, Wilhelm Röpke írta, külön a Független Magyarország számára. Írásában a Nyugat Szovjetunióval kapcsolatos politikáját elemezte és bírálta erőteljes hangnemben (Kegyetlen valóság, 1.). Kovács Mária, a forradalmi lap egyik szerkesztőjeként az akkor két éve elhallgat(tat)ott Igazság működését mutatta be (Két hét „Igazság”, 7. o.).

 

A folyóiratok összefoglalásához és a megjegyzésekhez felhasznált irodalom:

Borbándi Gyula, Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia, Budapest, Hitel, 1992.

Buzinkay Géza, A magyar sajtó története 1849-től 1948-ig = A magyar sajtó története, Szerk. Kókay György, Buzinkay Géza, Murányi Gábor, Budapest, MÚOSZ-Bálint György Újságíró-iskola, 1994. 105-200.

Digitális Irodalmi Akadémia, www.pim.hu

Glatz Ferenc, Vizy E. Szilveszter (Szerk.), Magyar nagylexikon I-XIX., Budapest, Magyar Nagylexikon Kiadó, 1993-2004.

Hegedűs B. András, Kende Péter, Litván György, Rainer M. János (Szerk.), 1956 kézikönyve I., Kronológia. Budapest, 1956-os Intézet, 1996.

Horváth Attila, A magyar sajtó története a szovjet típusú diktatúra idején, Budapest, Médiatudományi Intézet, 2013. 47-59.

Izsák Lajos, Szabó József (Szerk.), 1956 a sajtó tükrében, 1956. október 22-november 5., Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1989.

Markó László (Szerk.), Új magyar életrajzi lexikon I-VI., Budapest, Magyar Könyvklub, 2001-2007.

Murányi Gábor, A magyar sajtó története 1948-tól 1988-ig, Vázlatos áttekintés = A magyar sajtó története, 201-228.

Nagy Ernő (Szerk.), 1956 – A forradalom sajtója, Giromagny, 1984.

Péter László (Szerk.), Új magyar irodalmi lexikon, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2000.

Standeisky Éva, Irodalom a forradalomban, http://server2001.rev.hu/msite/index.asp?id=4

Szakolczai Attila, Győr-Sopron megye = Uő (Szerk.), A vidék forradalma 1956 II., Budapest, 1956-os Intézet-Budapest Főváros Levéltára, 2006. 141-210.

Szőnyei Tamás, Titkos írás, Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet I-II., Budapest, Noran, 2012.

 

 

Az összeállítást Nagymihály Zoltán, a RETÖRKI kutatója készítette.